Rólunk

A Concord Nyelviskola 1988-as alakulása óta foglalkozunk kihelyezett, céges nyelvoktatással.

Elődjét a Ferihegyi repülőtéren dolgozó nyelvtanárok alapították 1983-ban. A concord szó jelentése: egyetértés, összhang, szerződés, harmónia. Mindez jól összefoglalja mindazon értékeket, melyeket kiemelten fontosnak tartunk az üzleti életben.

Kurcz Lajos

Kurcz Lajos

Dénes Imre

Dénes Imre

Szolgáltatások

Csoportos oktatás

Csoportos oktatás

Jellemzően 4-6 fős csoportokat oktatunk, ugyanis tapasztalataink szerint ez az ideális létszám. Így kényelmesen jut mindenkire idő a csoport többi tagjának hátráltatása nélkül. Természetesen igény szerint nagyobb létszámú csoportok oktatását is vállaljuk.

Felkészítés

Felkészítés

A szóbeli és írásbeli oktatásra egyaránt nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen mindkettő elengedhetetlen a magabiztos nyelvtudás elsajátításához. Képzéseink elvégzése után a tanulók stabil nyelvtudásra tesznek szert, amelyet a számukra hasznos gyakorlati területeken is képesek alkalmazni, mint például tárgyalások lebonyolítása vagy prezentációkészítés.

Vezető képzés

Vezető képzés

Büszkék vagyunk arra, hogy vezetők is szívesen dolgoznak velünk, örömmel tanulnak nálunk. A továbbiakban is arra biztatunk mindenkit, hogyha az igényeinek megfelelő tréninget egyelőre nem találja palettánkon, akkor is keressen minket, ugyanis nyitottak vagyunk új képzések tervezésére.

Miért érdemes minket választani?

30 év szakmai tapasztalat

Cégek méretéből fakadó különbségek ismerete és figyelembe vétele a tanmenet kialakításánál

30 év alatt kialakult nyelvtanári kapcsolatrendszer, amely minden képzésre megoldást biztosít

A képzésben résztvevőknek nem kell utazniuk, nyelvtanárunk a megrendelő cég telephelyére megy

Rendszeres visszajelzés a hallgatók fejlődéséről

Pontos elszámolás, havonta utólag, a letanított tanóráknak megfelelően

Amit Cégeknek ajánlunk

Általános nyelvi képzések - Concord Nyelviskola

Általános nyelvi képzések

  • Általános nyelvtanfolyam
  • Nyelvtani rendszerezés
  • Beszédkészség fejlesztése
  • Hallás utáni szövegértés fejlesztése
  • Íráskészség fejlesztése
  • Olvasási készségek fejlesztése
  • Felkészítés nyelvvizsgára (üzleti/általános)
Szaknyelvi képzések - Concord Nyelviskola

Szaknyelvi képzések

  • Általános üzleti szaknyelv
  • Prezentációs készségfejlesztés
  • Tárgyalási szaknyelv
  • Recepciós szaknyelv
  • HR szaknyelv
  • Repülés műszaki szaknyelv
  • Speciális, cégre szabott szaknyelvi képzések

Ügyfeleink véleménye

„Az iskolával több éve dolgozunk együtt. Rugalmasan, tanfolyami igényekhez alkalmazkodva szervezik a kurzusokat. Felkészült, képzett tanárokkal dolgoznak.”

„A Concord Nyelviskolával több, mint két éve dolgozunk együtt. Rugalmas hozzáállásukkal, képzett oktatóikkal hozzájárultak munkatársaink nyelvtudásának fejlesztéséhez. Szeretünk együtt dolgozni az iskola vezetőivel, tanáraival egyaránt, bármilyen probléma esetén szívesen fordulunk hozzájuk segítségért. A tanárok a csoport igényeihez, képesséigeihez igazodnak, az órák jó hangulatban telnek.”

„Teljesen meg vagyunk elégedve a Concord Nyelviskola szolgáltatásaival. A tanárok profik, maximálisan felkészültek, kedvesek. Abszolút alkalmazkodnak a tanulók igényeihez. Köszönjük az együttműködést.”

„Örülünk, hogy a Concord Nyelviskolával dolgozhatunk együtt! Sokban megkönnyíti munkánkat az Önök rugalmassága. Emberileg és szakmailag is nagyon klassz tanárok tartanak órákat nálunk.”

Concord Fordító iroda

Fordítások - Concord nyelviskola

Fordítások és Tolmácsolások

Partnerünk, a Concord Fordítóiroda szakfordítások készítésével és tolmácsolási események lebonyolításával foglalkozik, többek között jogi, pénzügyi, műszaki és egészségügyi témakörben.

További információért látogasson el weblapunk vonatkozó oldalára:

Referenciáink